Olyan fless, hogy napi minimum nyolc órát dolgozom 4 hónapja megállás nélkül, erre a gépem megadja magát (tényleg, nincs valakinek egy feleslegessé vált muködőképes alaplapja?), O meg én szakítunk, (vagyis nem is volt kapcsolat, miket beszélek, vazze), egyedül lakom és olyan leszek, mint Annamari, egyfolytában csak panaszkodom. Komolyan, aaaannyira szeretnék egy olyan napot, amikor úgy kelek fel, hogy na, van értelme ennek az egésznek, bemenni dolgozni meg lóf*sz. Nem a munkával van a bajom, csak legyen már valamim mellette, vagy az, hogy ha hazajövök, itt van valaki, akivel beszélhetek, vagy ha nem döglött volna ki a gépem, legalább orrba-szájba nézném a sorozatokat és nem azon járatnám az agyam egész nap, hogy Olivérnek mire van akkora pofája, hogy ő hagy ott ukmukkfukk és amikor naponta 20x eljön mellettem, egyszer sem képes még csak köszönni sem. Azt kell hogy mondjam, hogy

AKURVAÉÉÉLETBEMÁR

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.